Rubra

Múlt pénteken nem hoztam fejit, ezért most hoztam egy kis novellát ami remélem, hogy tetszik(Rosetta)

A köd, gyászos fátyolként borult rá az erdő szélén megbújó kis falura. A Hold sarlóvá fogyott és már csak egy nap választotta el az embereket a rettegett újholdtól. Ilyenkor az égről lebukik az égi királynő és teljes sötétség honol az egész falura, de ne siessünk előre. Ma még minden nyugis, de a levegő már megtelik feszültséggel, ahogy az emberek is rémálmoktól vergődve vészelik át az éjszakát. Holnap minden fiatal és idősebb férfi a vadászokkal tart nehogy valami gubanc keletkezzék zsákmányszerzés közben. A Nap, mint égi festő színezte rózsaszínre az ég alját felkeltve az embereket. Hideg őszi reggelre ébrednek a falu lakói, a kutyák már izgatottan csaholnak, a lovak felnyergelve várják lovasaikat, az idősebb, tapasztalt vadászok még egyszer ellenőrzik fegyvereiket. Az asszonyok sürögnek, forognak, hosszú szoknyájuk vége sáros a víz áztatta talajtól. A kis omladozó istállóban már csak egy gyönyörű pej herélt álldogál egymagában. Bertalan a ló gazdája tegnap megsérült vadászat közben, mikor egy sebzett vadkan nekik rontott. Egyszer csak megjelenik az ajtóban Bertalan fia Nicolaus. Látszik rajta, hogy átaludta a reggeli kürtszót mely az ébresztőként szolgál az egész falu népének. A meleg bunda rendezetlenül lóg izmos, széles vállán, hátán pedig ott fityeg fegyvere. Gyorsan felkapja a földről a pokrócot és felnyergel. Mire kiér az istállóból az idősebbeket már sehol sem látja, csak a kutyák ugatása ad neki útirányt. Sietve felpattan és galoppba ugratva lovát indul neki a kis erdei csapásnak. Mikor megpillantja, a többieket lassabb tempóra fogja lovát. Izgatott ugyan is ez az első vadászata. Apja még a sohasem engedte el vadászatra, főleg nem Rubra éjszakájába végződő napon. Hirtelen mindenki megáll, a kutyák nyüszögve húzzák be maguk alá farkukat, a lovak idegesen szegik fel fejüket, csapják hátra füleiket. Egy szarvas ugrik ki a bokrok közül, a kutyák nekiiramodnak, a férfiak előkapják puskáikat és lőni kezdenek, de sajnos mind elvétik. Ekkor a szarvas nyomába iramodnak. A hosszú, talán órákig tartó hajkúrázás közben a kutyák szép lassan leszakadoznak, de a vad csak nem fárad el és a lövedékek is mind félre repülnek, de hát mire is számítottak Rubra halálának napján? Szívesen elhalasztották volna a mai vadászatot, de sajnos nem sikerült annyi élelmet szerezniük az előző napokban, ekkora szarvast pedig már rég láttak így nem hagyhatják, hogy meglépjen. Az állat egy tisztás felé közeledett, az idősebbek gyomra már görcsbe szorul, tudják, hogy egyre közelebb kerülnek a lány halálának helyéhez. Ekkor farkas falka fogja közre a kis csoportot és azon vannak, hogy bekerítsék őket. Szürke bundájukat alig lehet kivenni az őszi tájból, morgásuk hangosabba zörgő avarnál. Néhány még mellettük maradt kutya nekiugrik egy-egy farkasnak, de reménytelen az eset. Sorba hullnak földre holtan, vérbe úszva és keservesen sírnak, rúg, kapálnak utolsó erejükkel. A fiú gyorsabb tempóra késztette lovát lehagyva a többieket, de mielőtt kiérhetne az erdőből farkasok ugranak az útjába. Barnabas elkiáltja magát:

-Nico erre gyere!- A fiú megfordítja lovát és ismét csatlakozik a csoporthoz. A farkasok kilométereken keresztül üldözik őket, egyre beljebb az erdőbe. Most ők lettek az űzött vadak és ez nem tetszett nekik. Néhány farkast lelőnek, de a legtöbbjüknek már elfogyott a lőszerük. A Nap szép lassan eltűnik a horizont alá, a köd ma sem kíméli a kinn lakókat és a kinn rekedt vadászokat sem.

-Most mi legyen?- a farkasok egy idő után már megunták a kergetőzést és szétszéledtek. A lovak kifulladva, kiizzadva, lassan lépdelnek.

-Kinn kell éjszakáznunk, mert ebben a sötétben lehetetlenség kitalálni, és akkor még nem is említem- Egy pillanatra Barbaras elhallgat, körülnéz és suttogóra fogja- Rubra szellemét. Fogadok, hogy a farkasok is az övéi voltak. – mindenkit tudja, hogy nagy bajba vannak.

-Ki az a Rubra? –kérdezi Nico úgy általánosságba mindenkitől. Zoltán veszi át a szót.

-Rubra a faluban lakott. Mikor 16 éves lett édesapja férjhez adta Girfert báróhoz, aki ha részeges volt a lányon vezette le a dühét. Mikor ugyan ilyen újhold volt Rubra az éj leple alatt kiszökött és az erdő fái között keresett menedéket. Valószínűleg egy éhes farkas falkába botlott, mert napokra rá egy vadász találta meg a hóba fagyott, szétmarcangolt testű lányt. – Nicolaus még hidegebbnek kezdi érezni az éjszakát, mint amilyen valójában. Kicsit meg rémiszti a gondolat, hogy ezek között a fák között egy fiatal lány lelte halálát. Zoltán lova nagyot horkant és lecövekel. A bokrok közül egy vörös ruhás hölgy ront ki lélekszakadva, a szoros fűzőtől alig kap levegőt és kimerültnek látszik. Barna, göndör haja derekáig ér, fehér bőre világosabb a frissen hullott hónál. Banrabas, a fiatalabbik leugrik lováról és a hölgy elé siet. A lány esdeklő pillantást vet rá:

-Kérem segítsen! –Ragadja meg görcsösen a számára idegen ember szőrméjét.

-Barnabas gyere vissza! -üvölt rá Zoltán, de a barátja ekkor már Rubra hatáskörébe kerül. Elvakítja őt a lány szépsége, sebezhetősége. Rubra Zoltánra meredt, tekintetébe a gyűlölet tüze felizzott vörösre változtatva szemét, de ez Zoltánt nem érdekli. Vicsorgó farkasok jelennek meg Rubra mögött és szép lassú léptekkel indulnak meg Nicolausék felé…

Másnap reggel az erdő néma csendben gyászolja az éjszakát. A megfagyott talajon lovak patáinak dobogása hallatszik. A felderítőcsapat indul megkeresni a tegnap lemaradt csapattársaikat.

-Hó!- kiáltotta el magát Zerden mikor észrevette a földbe fagyott, darabokra tépett testeket Nicolaus mellett, aki értetlenül nézi véres kezét, tőrjét. Valamit próbál magyarázni Rubra-ról és a farkasokról, de ez Zerdent nem érdekli. Ő csak egy gyilkost lát maga előtt, aki kegyetlenül kivégezte társait. Leugrik a lováról, előhúzza hüvelyéből kardját, a zavarodott Nico elé lép és egy elegánsnak nem nevezhető mozdulattal nyakát metszette.